MEDDIG TÁROLHATÓK EL AZ ÉLELMISZEREK, ÉTELEK?

Az élelmiszerpazarlás megelőzése, mérséklése nem csak amiatt fontos, mert ezzel lényegében pénzt dobunk a kukába, hanem a környezetszennyező hatásai miatt is. Ahhoz pedig, hogy elkerüljük a romlott élelmiszerek, ételek fogyasztásából eredő megbetegedéseket, szintén fontos tudni, hogy mit, meddig tudunk biztonságosan tárolni.

Számít az is, hogy mikor készült az adott élelmiszer, felbontottuk-e a csomagolást, hogyan tároltuk (érte-e napfény, nedvesség?), vagy hogy az elkészült étel meddig volt szobahőmérsékleten, mikor került a hűtőbe vagy a fagyasztóba, ha arra alkalmas volt?

Az alábbiakban néhány általános alapelvet gyűjtöttem össze, amely segíthet eldönteni, mi meddig áll el. Természetesen fontos a színek, szagok, állag megvizsgálása is. Ha ezek az elvárható és jellemző tulajdonságtól eltérnek, akkor inkább ne fogyasszuk el a kérdéses élelmiszert, ételt, megelőzendő a gyomorrontást és a komolyabb problémákat!

Csomagolt élelmiszerek

Amíg nem bontjuk ki a megvásárolt élelmiszert, addig a csomagoláson olvasható dátumok segíthetnek a döntésben, hogy meddig jó és fogyasztható az adott termék. Mivel kétfajta dátummegjelölést is használnak a gyártók, ezért fontos tudni, melyik mit jelent. Ettől függhet az adott termék sorsa: akár az, hogy megvásároljuk és elfogyasztjuk-e, végül pedig az, hogy megesszük-e vagy kidobjuk-e, ha már lejárt?

  1. Fogyaszthatósági idő: a romlékony áruk (pl. tej, tejtermékek, húsáru) jelölésére szolgál, amelyeknél a lejárat után komoly egészségügyi kockázat merül fel. Ezekkel ne kísérletezzünk, inkább dobjuk ki, még akkor is, ha ezt pazarlásnak érezzük. Legközelebb figyeljünk jobban arra, hogy időben meg(v)együk, vagy eleve csak annyit vásároljunk, amennyi el is fogy!
  2. Minőség-megőrzési idő: a hosszabb ideig eltartható élelmiszereken (pl. liszt, konzervek) található időtartam azt mutatja meg, hogy a gyártó által garantált minőséget, például ízt, illatot, színt vagy állagot meddig várhatjuk az adott terméktől. Az adott dátum után a minőségükből, élvezeti értékükből veszthetnek ezek a termékek, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem fogyaszthatók, és emiatt egyből kidobandók. Néha sokkal tovább is gond nélkül eltárolhatók, bontatlanul, így megelőzhetjük a felesleges pazarlást.

Az alábbi ábrán termékcsoportonként olvasható, hogy a lejáratot követően hány hónapon belül ajánlott elfogyasztani az egyes lejárt minőség-megőrzési idejű termékeket. Ezek a dátumok kizárólag a „minőség-megőrzési idővel” jelölt termékek esetében alkalmazhatók.

Készételek

Főzés, sütés után azt az ételmennyiséget, amelyet nem fogyasztunk el egyből, hűtsük le minél hamarabb, majd lezárva tegyük a hűtőbe! Itt még néhány napig eltárolhatjuk azt, de ha csak lehet, használjuk fel mielőbb – alapos melegítést, forralást követően!

Az alábbi táblázat a megmaradt ételek tárolásának ajánlott idejét mutatja be a hűtőszekrényben és a fagyasztóban.

A fagyasztott élelmiszerek, ételek csomagolására mindig írjuk rá, hogy mi van bennük, és mikor lettek lefagyasztva! Ez segít később azonosítani a már elfeledett tételeket is, így a kiolvasztáskor sem ér minket nem várt meglepetés. A hűtőből és a fagyasztóból azokat az élelmiszereket, ételeket vegyük ki és fogyasszuk el előbb, amelyeket hamarabb betettünk!

Schmidt Judit dietetikus (Youteefool)

2022.06.30.

(Források: https://portal.nebih.gov.hu/-/hianypotlo-lejarati-utmutatot-allitott-ossze-a-nebih; https://maradeknelkul.hu/2017/02/10/a-fott-etelek-tarolasanak-muveszete/; http://maradeknelkul.hu/wp-content/uploads/2022/01/V02_Aj%C3%A1nl%C3%A1s-a-min%C5%91s%C3%A9gmeg%C5%91rz%C3%A9si-id%C5%91vel-rendelkez%C5%91-%C3%A9lelmiszerek-lej%C3%A1rati-id%C5%91-ut%C3%A1n-t%C3%B6rt%C3%A9n%C5%91-fogyaszthat%C3%B3s%C3%A1g%C3%A1r%C3%B3l.pdf; https://eteltcsakokosan.hu/melyhutottet-biztonsaggal/)

Share This