Érdemes kihasználni a nyarat a piknikezésre, akár ünneplés vagy csak kikapcsolódás céljából. Néhány egyszerűbb szabály betartásával igazán önfeledt időtöltés lehet, amikor még a megszokott falatok is jobban esnek. Mit és hogyan pakoljunk?
Előkészületek
A hűtőtáskát időben készítsük ki, s mossuk is ki, ha már rég nem használtuk! A jégakkut tegyük be már előre a fagyasztóba! Ha nincs jégakkunk, helyettesíthetjük (amíg fel nem olvad) egy flakon fagyasztott vízzel is. A vizet utána meg is ihatjuk belőle, így hazafelé cipelni sem kell.
A hűtőtáska tetejére tegyük azt az elemózsiát, amit elsőként szeretnénk megenni! Minél ritkábban nyitogatjuk a hűtőtáskát, annál tovább tudja tartani a hőfokot.
Ha megoldható, olyan helyet nézzünk ki a piknikre, ahol a közelben mosdó és/vagy kézmosási lehetőség is van! A városi közparkok ebből a szempontból ideálisak lehetnek. Ha a természetbe megyünk, ahol nincs ilyen jellegű infrastruktúra, legyen nálunk kézfertőtlenítő folyadék, gél, kendő. Ezek amúgy is fontos alapfelszereléseink.
Készítsünk be mindenki számára elegendő tányért, evőeszközt, poharat, (lehetőleg textil) szalvétát, konyharuhát, akár kisebb méretű törölközőt is a kézmosáshoz, ha utóbbira van lehetőség a helyszínen is.
Igyekezzünk csak annyi ételt csomagolni, amennyit meg is eszünk! A csomagoláshoz jól záródó műanyag vagy üveg dobozokat használhatunk, de a kiürült, tisztára mosott befőttes, lekváros üvegek is jó szolgálatot tesznek.
Mit érdemes csomagolni?
Hagyjuk otthon a könnyen romló ennivalókat! A gombás, tojásos, halas, tejfölös, joghurtos ételek például ilyenek. Ha rövidebb piknikezést tartunk és/vagy közeli helyre tervezzük a pikniket, akkor a hűtőtáskába akár ezek is beférhetnek, de ilyenkor a romlandóbb ételeket együk meg mielőbb!
Jól jöhetnek a különféle, kisebb, könnyen ehető méretűre vágott szendvicsek, tortillatekercsből készült wrapok, pogácsák, sós vagy édes gofrik, muffinok, palacsinták, házi készítésű kekszek. Minél kisebb darabra vágjuk otthon a falatokat, annál könnyebb lesz majd csipegetni, s többfélét kóstolhatunk, kínálhatunk.
Nassolnivalónak a natúr olajos magvak, diákcsemege, aszalt gyümölcsök, pattogatott kukorica, kölesgolyó is alkalmas lehet. Amit lehet, érdemes külön, zárható dobozba csomagolni, így nem fog hazafelé kiszóródni a már megbontott zacskók tartalma. Már, ha lesz belőlük maradék.
A friss gyümölcsöket, zöldségeket még otthon mossuk meg, szárítsuk le, és akár vágjuk, szeleteljük is fel, hogy a pléden, takarón ülve már ne kelljen ezzel bíbelődni!
Ha konzervet viszünk, érdemes a konzerv oldalát is lemosni, letörölni, mielőtt felnyitjuk és szedünk, eszünk belőle.
Mindig legyen nálunk elegendő innivaló, különösen a melegebb napokon! Lehetőleg (ellenőrzött minőségű) ivóvíz, ásványvíz legyen az alap, de (gyümölcs)tea, 100%-os gyümölcslé is színesítheti a kínálatot. Alkoholt csak az igyon (módjával), aki nem vezet, és akinél ennek nincs egészségügyi ellenjavallata!
Rend a lelke mindennek
Ha valamilyen némileg romlandó étel megmaradt, vagy megmelegedett, s már nincs jó szaga, állaga, vagy nincs hozzá bizalmunk, hiába pazarlás, inkább ne együk meg! Emiatt sem érdemes ilyesmit magunkkal vinni.
A piknik végeztével mindent pakoljunk össze magunk után, gyűjtsük össze a szemetet, s vigyük magunkkal, hogy egy útba eső szemetesbe, kukába kidobhassuk!
Tipp: A piknikhez való ételekhez az ALSAD recepttárából is gyűjthetünk ötleteket.
Schmidt Judit dietetikus (Youteefool)
2023.06.14
Források:
https://www.fda.gov/food/buy-store-serve-safe-food/handling-food-safely-while-eating-outdoors
Kapcsolódó olvasnivalók: