Hogyan együnk fogszabályozóval?

Mára eljutottunk oda, hogy kifejezetten nem ciki, ha egy gyerek vagy éppen egy felnőtt fogszabályzót visel, sőt, egyre inkább „trendi” is lett. Azzal azonban kevesebbet foglalkozunk, vajon ez mennyiben befolyásolja az étkezési szokásainkat, még ha ideiglenesen is (ámbár gyakran akár évekre is).

Nem mindegy, hogy milyen!

Alapvetően kétféle fogszabályzóval találkozhatunk: s kivehetővel és a rögzítettel. A kivehetőből létezik olyan verzió, amit csak éjszaka kell hordani. Ez főleg a kisebb mértékű rendelleneségek kezelésére alkalmas, s nem is annyira bolygatja meg a viselője életét, mivel nappalra kiveheti. A másik típus a rögzített vagy tartós fogszabályzó, ami nem ritkán évekig fennmarad, bár itt is előfordulhat rövidebb viselési időtartam, a fogak helyzetétől és szabályzandó probléma jellegéből adódóan. Mivel ez egy speciális állapot, ezért ennek az étrendjét vesszük most górcső alá! Megjegyzendő, hogy a kivehetőből is létezik már olyan, amit nappal is hordhatunk, ezek a láthatatlan (átlátszó sínekkel történő) fogszabályzó készülékek, amiket például evés, fogmosás alkalmával kivehetünk, így kevésbé befolyásolják a mindennapokat. De persze ezeknél sem hanyagolhatjuk el a megfelelő szájhigiénét.

A felhelyezés után fájdalmas lehet a rágás 

Mielőtt beülnénk a fogorvos székébe és felhelyezné a tartós fogszabályzót, érdemes már előzetesen egyeztetni vele is, és magunktól is utánajárni, hogyan alakul át az étrendünk, különösen a rögzítést követő néhány napban. Nagy meglepetést és sokkot okozhat, hiába készülünk rá, hogy az első napokban fájdalmas lehet a fogsorunk, furcsa érzés, hogy van valami a szánkban, a fogainkon, ami nehezíti a rágást. Legalábbis kezdetben. Nyugodjunk meg, ez a kellemetlenség, érzékenység elmúlik! Ugyanakkor ebben az időszakban le kell mondanunk szilárdabb, rágható ételekről, élelmiszerekről, s átmenetileg előtérbe kerülnek a krémes, pépes, puha falatok. 

Jöhetnek a krémlevesek, főzelékek, édes és sós szendvicskrémek, pudingok, zöldségpürék, rizottók, kásák, turmixok… Figyeljünk rá, hogy ne csak édes jellegű ételeket fogyasszunk, s gondoskodjunk a megfelelő fehérjetartalmú étkezésekről is! Erre például a húsfelfújt, húskrém, túrókrém, tojáskrém is alkalmas lehet. 

Védeni kell a fogakat és a fogszabályzót is

Amikor már úrrá lettünk a helyzeten, elmúlt a fájdalom, érzékenység és már újra bátran használjuk a fogainkat rágásra is, akkor a „veszélyes ételekre” fontos odafigyelni. Ezek azok a kemény, apró, aprómagvas, ragadós, tapadós élelmiszerek, ételek, amik kárt tehetnek a fogszabályzó készülékben, s ezzel veszélyeztethetik a kezelés hatékonyságát. Ráadásul anyagilag sem járunk jól, ha mondjuk egy rosszul megtervezett falat, harapás után cserélni kell a készülék egyes részeit. 

A kerülendő listára soroljuk a rágógumit, karamellát, grillázst, gumicukrot, pehelycukrot, a kenyérhéjat, a pizza szélét, a nyers és kemény zöldségeket, gyümölcsöket (répa, karalábé, alma, körte…), a pattogatott kukoricát, a chipset, az apró magvas gyümölcsöket (könnyen a készülék alá mehetnek a kis magvak), az olajos magvakat egészben (dió, mogyoró, mandula…)… 

Emellett nagyobb hangsúlyt kell fektetni a fogszuvasodás elkerülésére is. Mivel a fogmosás a fogszabályzó mellett több időt vesz igénybe és kicsit macerásabb, ezért fennáll a veszélye, főleg a gyerekeknél, hogy a ritkább fogmosás miatt több ideje marad a megevett falatoknak, italoknak a fogzománc károsítására. Főleg a cukorban gazdag, cukrozott élelmiszerek, ételek, italok és a szénsavas (üdítő)italok kerülnek ide, ezekkel kell óvatosabbnak, mértékletesebbnek lenni. 

Bár nehézséget okoz, de megszokható, s a szép, szabályos fogazat miatt abszolút megéri, de minden étkezést követően fontos az alapos fogmosás, fogköztisztítás. Ha ez nem megoldható, legalább az alapos öblítést ne hagyjuk ki, hogy megszabaduljunk az ételmaradékok nagyobb részétől és kerüljük a lepedékképződést, a szájszag kialakulását a fogszabályzóba akadt falatok miatt.

Schmidt Judit dietetikus (Youteefool)

2022.11.24.

Kapcsolódó olvasnivaló:

Forrás:

Semmelweis Egyetem Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet: Mit együnk, ha fogszabályzónk van?

Hogyan egyél, ha fogszabályzót viselsz?

MIND Diéta

MIND Diéta

A hipertónia világszerte 1 milliárd embert érint, és előfordulása jelentősen növekszik az életkor...

read more
Share This