AZ ESŐS IDŐ ELLENÉRE IS SZÁRAZON – A NOVEMBERI ABSZTINENCIÁRÓL

A száraz november évek óta visszatérő edukációs és prevenciós kampánynak, de akár önismereti utazásnak is felhívható. A résztvevők önként vállalják, hogy egy hónapon át nem isznak alkoholt, vagyis szárazak maradnak. Az önmegtartóztatás ezen formája testileg és lelkileg is jelentős eredményeket hozhat.

Kiderülhet, hogy mennyire sóvárgunk az alkohol után, mennyire könnyű vagy éppen nehéz nemet mondani a koccintásra, kínálásokra, s arra is, hogy egy-egy stresszesebb nap végén találunk-e másfajta feszültség-, szorongáscsökkentő módszert, mint egy (vagy több) pohár sör, bor, vagy egyéb alkoholos ital.

Abban az esetben, ha nem várt nehézségeket, elvonási tüneteket élnénk meg, az egy komoly figyelmeztetést jelenthet. Ne legyünk restek ilyenkor orvoshoz fordulni! Fontos tudni: van segítség! Az alkoholizmus ugyanis számos formában jelentkezhet, s észrevétlenül is belecsúszhatunk, akár úgy is, hogy annak semmilyen külső jele nincs a környezetünk számára, hiszen elvégezzük a napi munkánkat, feladatainkat, de valójában már az alkohol rabjai vagyunk. Az alkohol kis mennyiségben valóban oldja a gátlásokat, javítja a hangulatot, s más egyéb, pozitív hatásai is lehetnek, de emiatt könnyű is hozzászokni. Idővel egyre nagyobb mennyiség szükséges ahhoz, hogy ugyanazt az érzetet keltse. Ez nem mindig tűnik fel akár az érintetteknek sem, akik így kezdetben tagadással reagálhatnak az őket ért vádakra, miszerint túl sokat isznak.

Azok, akik már valahol mélyen belül érzik, hogy elvetették a sulykot, de nem szeretnének sebezhetőnek, megbélyegzettnek lenni, gyakran különféle játszmákat is kialakítanak annak eltitkolására, hogy gondjuk támadt az itallal. Akkor isznak, amikor senki nem látja, mindig időben eltüntetik az üres üvegeket, rágóval, fogmosással igyekeznek eltüntetni az alkohol illatát a leheletükből, stb.

Különösen a nők esetében lehet megfigyelni, hogy igyekeznek palástolni a rendszeres alkoholfogyasztást, mivel a nők esetében ez mindmáig sokkal nagyobb tabunak számít, mint a férfiak ivása.. Bár a nők – számos okból kifolyólag – könnyebben tárják fel és beszélik ki a problémáikat a szűk környezetükkel, s így valamelyest védettebbek is e téren, mégis adódhatnak olyan helyzetek, amikor az alkoholba „menekülnek”. A többféle, egymásnak feszülő szerepnek való megfelelés, a munka-magánélet összehangolása, anyagi, létbiztonsági kérdések, párkapcsolati problémák is felelőssé tehetők ezért.

Nem könnyű a téma azért sem, mert filmekben, zenei klipekben, művészeti alkotásokban is sokszor úgy kerül elő az alkoholizás, mint támogatandó tett. Emellett jól ismerjük a rendszeres „ivás” rövid és hosszú távú, negatív hatásait is a máj károsodása, az idegrendszeri zavarok, krónikus hasnyálmirigy-gyulladás, bizonyos daganatos betegségek kockázatának növekedése (pl. száj-, a garat-, a gége-, a nyelőcső-, a vastag- és végbél-, emlőrák)…

Ezek akkor is érvényesek, ha meggyőző kutatási eredmények szólnak a kis mennyiségű, rendszeres alkoholfogyasztás (ld. vörösbor) szív-ér rendszeri és időskori demencia elleni védő hatásairól.

Mi várható a száraz novembertől?

A száraz novemberben résztvevők eredményességét vizsgáló felmérések eredményei azt mutatják, hogy az olyan absztinenciára építő kihívásokban való részvétel, mint amilyen a “száraz november”, javíthatja a mentális egészséggel kapcsolatos önértékelést, végső soron a mentális jóllétet, függetlenül a kihívás sikerétől vagy a kudarcától. Az alkoholfogyasztás még azok körében is csökken ilyen esetekben, akik nem tudják teljesíteni a teljes hónapban a józanságot.

Egy szó mint száz: érdemes megállni, legalább egy hónapig, hogy ne igyunk! Vagy legalábbis kevesebbet. Utána a decemberi ünnepkör úgyis bőven kínál lehetőséget a mértékletes, kulturált alkoholfogyasztásra. Legyen a fejünkben az, hogy egy pohár ital nem old meg minden gondot, csak növeli azokat!

A gyermekek, várandós és szoptató nők, daganatos és májbetegek, akut és krónikus betegségben szenvedők, egyes gyógyszereket szedők pedig ne csak novemberben maradjanak szárazon!

Schmidt Judit dietetikus (Youteefool)

2021.11.09.

Share This