AZ ÉLELMEZÉSI VILÁGNAP MARGÓJÁRA

2004 óta október 16-án ünnepeljük az élelmezési világnapot. A világ számos táján, 150 országában ezzel kapcsolatos rendezvények és tájékoztató tevékenységek százai hozzák össze a kormányokat, a vállalkozásokat, a nem kormányzati szervezeteket, a médiát és a laikus közönséget. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a téma fontosságára, s mellette cselekvésre is buzdítson, hogy mindenki számára egyaránt elérhető legyen az egészségmegőrző étrend.

Mi az idei világnap idei témája?

Ez nem más, minthogy a tetteink befolyással bírnak a jövőre. Az, hogy mit és mennyit eszünk, ill. az élelmiszer-ellátó rendszerek működése egy örök körforgást jelent, ahol minden mindennel összefügg. Közös együttműködésre, gondolkodásra van szükség, hogy az egyes kormányok, döntéshozó szervezetek, az élelmiszeripar és a mezőgazdaság szereplői, de az egyes személyek is felelős részt vállaljanak abban, hogy a jövőben is legyen elegendő és egyenlően elosztott táplálékunk, valamint ezáltal pozitív hatással legyünk a bolygónk egészségére is. Mivel a jelenlegi állapot szerint nem túl rózsás a helyzet, kizsigereljük a Föld kapacitásait, miközben egyszerre van jelen az éhezés és alultápláltság, illetve a túlsúly és az elhízás is.

Összefogás szükséges

Globális közösségként mindannyiunknak szerepet kell játszanunk az agrár-élelmiszeripari rendszerek átalakításában – a kormányoktól a magánvállalkozásokig, a gazdákig, a civil társadalomig, a tudományos életig és minden egyénig, beleértve a fiatalokat is! A cél egy fenntartható agrár-élelmiszerellátási-rendszer kialakítása, amely révén mindenki számára egyaránt elérhető, megfizethető, tápláló és biztonságos élelmiszer áll a rendelkezésre.

Legyen az étrendünk is fenntartható!

A fenntartható étrend kifejezés olyan, alacsony szintű környezeti hatással járó étrendeket jelöl (mivel nincs egy kizárólagos és mindenható étrend e téren sem), amelyek hozzájárulnak az élelmiszer- és tápanyagbiztonsághoz, valamint az egészséges élethez a jelen és a jövő generációi számára (FAO, 2010, Sustainable Diets and Biodiversity).

A fenntartható étrend alappillérei a következők:

•   főleg növényi eredetű alapanyagok használata (ez nem jelent például húsmentességet, de a hús és az állati eredetű élelmiszerek fogyasztásának mérséklését igen)

•   a szezonális és helyben termesztett alapanyagokra fókuszál

•   kiemelt cél az élelmiszer-pazarlás csökkentése

•   a fenntartható állományokból származó halak fogyasztását helyezi előtérbe

•   a vörös hús és feldolgozott hústermékek, a magasan feldolgozott élelmiszerek és a cukorral édesített italok csökkentése

Csökkentsük az élelmiszerpazarlást!

A fentiek közül ez az egyik legmeghatározóbb elem, tekintve, hogy évente tetemes mennyiségű élelmiszer kerül a kukába, részben már azelőtt, hogy a fogyasztókhoz kerülne, de döntően a háztartások révén. Ezzel tovább súlyosbítjuk a környezeti szennyezés amúgy is rossz helyzetét. Az ételmaradékra is tekintsünk úgy, mint értékre, amit lehet, hasznosítsunk fel, s azokat, amik már nem fogyaszthatók, de lebomlanak a talajban, igyekezzünk komposztálni!

Minden napi apró döntéseinkkel nemcsak a jelenünket tudjuk fenntarthatóbbá tenni, de megalapozhatjuk egy élhető(bb) jövő alapjait is.

Schmidt Judit dietetikus (Youteefool)

2021.10.18.

MIND Diéta

MIND Diéta

A hipertónia világszerte 1 milliárd embert érint, és előfordulása jelentősen növekszik az életkor...

read more
Share This