Ötletek a kiegyensúlyozott ünnepi étkezésekre

Hagyományos ételek

Talán többen gondoljátok, hogy a hagyományos ételek nem férnek bele az egészséges, kiegyensúlyozott ünnepi menübe. Ez szerencsére nincs így, egy kis odafigyeléssel, egy-két módosítással a hagyományos ételek is szerepelhetnek az asztalon.

Halászlé

Akár egytálételként is tekinthetünk a halászlére, nem csak levesként. A megfelelő fehérjebevitel érdekében legyen sok hal a tányérunkban, inkább ezzel, és ne kenyérrel akarjunk jóllakni.

Töltött káposzta

Használjunk a töltelékhez sovány darált húst, a rizs is lehet barnarizs. Legyen az ételünk gazdag káposztában, és lehetőleg kenyeret már ne együnk az étel mellé, energiadús szénhidrátforrásnak ott a rizs. A tejföllel is óvatosan bánjunk, hiszen zsírtartalma nem elhanyagolandó

Rántott hal

Gyakori az ünnepi asztalon a rántott, vagy paprikás lisztben megsütött hal. Ha kicsit egészségesebb verzióban szeretnénk ezt az ételt, akkor bő olaj helyett süssük sütőben, olajjal vékonyan megkenve. De ha nem ragaszkodunk konkrétan ezekhez az ételekhez, akkor egy sütőben sütött, fűszeres sült hal (pl. lazac vagy pisztráng) is tökéletes éke lehet.

Ha nyitott vagy az újra

Egészségünk védelme érdekében érdemes az ünnepi sülteket zsírszegényre hangolni. Egy omlósra sütött karajt, vagy egybensült csirkét is különlegessé tehetünk egy-egy izgalmas trükkel.

Különleges fűszerezés:

Lehet, hogy sokan felhúzzák a szemöldöküket, ha azt mondom, hogy a fahéj kifejezetten jól áll a húsételeknek. Persze, ha kevésbé vagyunk extravagánsak, akkor használhatjuk a megszokottabb gyömbért, szerecsendiót is az ízesítésre. Nem fűszer ugyan, de ünnepi ízt ad az ételnek, ha mézzel is készített mázzal vonjuk be.

Különleges mártások:

Fűszeres egybensültek mellé jól illenek a gyümölcsös, aszalt gyümölcsös mártások. Készülhetnek ezek mazsolával, aszalt szilvával, naranccsal, almával, körtével, narancslével, balzsamecettel, mézzel. Ha ezeket kipróbáljuk, máris nem tűnik olyan unalmasnak és száraznak az egyben sült karaj, ugye? 

Téliesített zöldköretek:

Bátran lépjünk túl a rizs/krumpli duón az ünnepi időszakban (is). Fogjunk egy tepsit, pakoljunk bele nagyobb kockára vágott céklát/sütőtököt/sárgarépát/csicsókát/édesburgonyát, forgassuk át ezeket kevés olajjal, sok-sok izgalmas fűszerrel, és máris kész az egyszerű, de különleges, a sültekhez kitűnően illő, egészséges zöldséges köretünk.

Nagyon jól illenek az ünnepi asztalhoz a saláták is. Elsősorban persze nem a majonézes verziókra gondolok, hanem az alacsony kalória- és szénhidráttartalmú zöldségekből készített friss salátákra. A hangulat emeléséhez adhatunk a salátákhoz alma-, körte-, vagy narancskockákat, az öntet keverhetjük narancs- vagy citromlével.

Ebédötletek:

  • Grillezett/sült rozmaringos lazac tepsiben sült téli zöldségekkel (cékla, édesburgonya, csicsóka)
  • Egybensült karaj mézes-narancsos mázzal, aszalt gyümölcsös öntettel, bulgurral, narancsos rukkolasalátával
  • Halászlé (fél szelet kenyérrel), mézes-mustáros sült csirkemell balzsamecetes vegyes salátával
  • Hagyományos töltött káposzta csökkentett zsírtartalmú (~7%) darált sertés- vagy pulykahúsból, (barna) rizzsel, sok-sok káposztával, max. fél szelet kenyérrel, 1 tk csökkentett zsírtartalmú tejföllel

Vacsoraötletek:

  • Téli minestrone leves, parmezános pirítóssal
  • Erdeigomba-krémleves (joghurttal krémesítve), aszalt szilvával töltött csirkerolád, citrusos római salátával
  • Mézes-mustáros sült csirkemell balzsamecetes vegyes salátával, krutonokkal

Ne felejtsük el, hogy az ünnepi időszakban sincsenek tiltott ételek. Tartsunk mindenben mértéket, szükség esetén számoljuk a kalóriákat és szénhidrátokat. Ugyanakkor ne görcsöljünk rá a tökéletességre, ne hagyjuk, hogy ezen múljon az ünnepi hangulatunk, közérzetünk. Tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy kiegyensúlyozott legyen az étrendünk, de ne felejtsük, hogy egészségünk megőrzése nem ezen a pár napon múlik, hanem sokkal inkább az év több, nem ünnepi napján.

Bodon Judit dietetikus

COVID-rehab étrend

COVID-rehab étrend

Egy éve már, hogy itthon is azonosították az első COVID19 beteget. A vírus azóta is nagyon erős...

read more
Share This