Hogyan hat az őszi bekuckózás az egészségünkre?

Ősszel már egyre rövidebbek a nappalok, hidegebb az idő, kevesebb a napfény… Ilyenkor egy picit mindannyiunknak jobban esik lelassítani, avagy bekuckózni. Természetes dolog, ha egy kicsit úgy érezzük, jobban esik az otthon melegében egy gőzölgő csésze vagy bögre, egy jó könyv vagy egy jó film/sorozat mellett ejtőzni, mint kimozdulni. 

Minden most kezdődik el…

Aztán alkalmasint becsúszhat egy kis nassolnivaló is a csésze/bögre mellé, majd még több. Egyre ritkábban érzünk késztetést arra, hogy elinduljunk edzeni, mozogni vagy akár otthon tornázzunk, ha amúgy azt szoktunk. Sokkal vonzóbb a fotelben vagy a kanapén bekucorodva eszegetni, iszogatni. 

Olyasmi ez, mint egy önként vállalt karantén. Azt pedig már 2020 tavasza óta jól tudjuk, hogy milyen és hogy milyen hatásai lehetnek a testünkre, elménkre. Csak hogy akkor nem volt más választásunk, az otthon maradás volt a jobb opció. Most viszont azért más a helyzet.

Kezdetben talán alig tűnik fel, hogy picit szorosabbak a ruhák, másképp áll a kedvenc szettünk, nem olyan kicsattanó kedvünk, s egyre többször érezzük melankolikusnak magunkat, vagy akár nehezebb felmenni a lépcsőn. Talán mérlegre sem kell állnunk ahhoz, hogy érezzük: néhány hónap alatt felszedtünk 1-2 kilót (vagy többet). 

Semmi vész – gondolhatjuk -, majd úgyis lemegy… Aztán jöhet a tavasz, amikor mégsem megy le. Vagyis nem karácsony és szilveszter között híztunk meg, hanem már akár előtte is. 

Jó, ha már most, ősszel, a még hidegebb, még sötétebb hónapok előtt felkészülünk arra, hogy ezúttal egy másik forgatókönyv valósuljon meg.

Az étkezésünk, életmódunk hatással van az egészségünkre…

Nem csak testileg, de lelkileg is. Az elfogyasztott élelmiszerek, ételek, italok befolyásolják a mindennapi közérzetünket is. Éppen ezért, ha úgy érezzük, kicsit megbillent az egyensúly, s a súlyunk sem a régi, akkor nem kell megvárni hogy teljesen elveszítsük a kontrollt. A folyamatot már a kezdetekkor megállíthatjuk.

Önmagában a felismerés félsiker.

Amikor rájövünk hogy a bekuckózás túlságosan jól sikerült, és esetleg az étrendünk is igen egyoldalúvá vált, és kevésbé a nemrégiben megújult OKOSTÁNYÉR alapelveit követi, a napi mozgásunk pedig már nem elegendő az elfogyasztott energiamennyiség felhasználásához, akkor már megtettük az út nehezebbik felét.

Innentől több megoldás közül is választhatunk:

Ne tartsunk otthon nassolnivalókat, ha tudjuk, hogy valószínűleg úgyis megennénk rövid időn belül!

• Ha bevásárolni megyünk, ragaszkodjunk az előzőleg összeállított bevásárlólistához, amire valóban csak azokat az élelmiszereket írjuk fel, amikre ténylegesen szükségünk van!

• Törekedjünk arra, hogy a tányérunk felét a zöldségek, gyümölcsök tegyék ki! 

Válasszuk a szezonális zöldségeket, gyümölcsöket! Ha csak lehet, mi magunk állítsuk össze ezekből az ételeinket, így jobban tudjuk kontrollálni az összetevőket és az elfogyasztott mennyiséget!

Szomjoltásra a vizet vagy más, cukormentes italokat fogyasszunk! Akár a cukros, mézes tea szénhidrát-, energiatartalma is sokat nyomhat a latban, ha naponta több bögrével is iszunk belőle. Nem is beszélve a forró csokiról, forralt borral, meleg kakaóról…

• Nehéz lehet elindulni, de iktassuk be (újra) a rendszeres mozgást a napunkba! Ez kezedben lehet rövid séta is, majd fokozatosan növelhetjük a mennyiséget és az intenzitást.

Jobban esik a mozgás is, ha találunk társakat is hozzá. Csatlakozhatunk a helyi sport-, tánc-, tornaklubhoz, amelyik szimpatikus. A kollégáinkkal, barátainkkal is választhatunk aktív szórakozást, erre jó megoldás egy rövid túra, kirándulás.

• Ha úgy érezzük, semmi sem segít és a hangulatunk tartósan negatív, az érdeklődésünk igencsak beszűkült, ne szégyelljünk külső segítséget kérni! Bár az őszi, téli időszakban sokunknak lehet nyomottabb a hangulata, ha ez hosszú távon fennáll, az akár egy enyhébb fajta depresszió tünetei is lehet. Ne felejtsük: pszichológushoz járni nem ciki.

Ha pedig az étrendünk összeállításához lenne szükségünk egy szakértő közbenjárására, forduljunk dietetikushoz, akivel akár virtuálisan, az ALSAD rendszerén keresztül is tarthatjuk a kapcsolatot!

Schmidt Judit dietetikus (Youteefool)

2021.10.27.

Share This