JÚLIUSBAN EGYÜNK KÉKÁFONYÁT!

Július a kékáfonya hónapja az Amerikai Egyesült Államokban, de érdemes nekünk, magyaroknak is minél több áfonyát enni, s erre ez a hónap egészen ideális.

Az áfonyát gyakran emlegetik a szuperélelmiszerek között is. Bár ez nem egy pontos szakmai definíciót takar, de mivel közismert és népszerű megnevezés, s elég jól kifejezi ennek az értékes gyümölcsnek a tulajdonságait, ezért ez a kifejezés továbbra sem megy ki a divatból.

Hol terem?

Az áfonya Észak-Európából származik, de Észak-Amerikában és Közép-Európában is honos gyümölcs. Itthon is terem, többek között a Soproni hegységben, az Alpokalján, a Nyírségben és Nógrád megye vidékén is.

Miért olyan értékes?

A fekete- vagy kékáfonya kiemelkedő az antioxidáns hatású vegyületei révén, ezért is kapta a szuperélelmiszer elnevezést. 

• A többi bogyós gyümölccsel együtt a rendszeres fogyasztása kifejezetten ajánlott a szem, a szív és az érrendszer egészségének megóvásához, valamint a vérrögösödés csökkentéséhez (így természetes „vérhígítóként” működik). A felmérések eredményei alapján daganatellenes hatásai miatt is érdemes a Hupikék Törpikék után szabadon minél több áfonyát fogyasztani.

Ha szeretnénk idős korunkban is szellemileg fittek maradni, akkor is együk bátran. Neurológiai tanulmányok adatai alapján a feketeáfonya és a földieper rendszeres fogyasztása a kognitív öregedést, hanyatlást 2,5 évvel is kitolhatja.

Az áfonya étrendbe való beiktatása és rendszeres fogyasztása csökkentheti a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát, mivel elősegíti az inzulinrezisztencia javulását (azaz a fokozott inzulinérzékenységet).

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy eldobható általa a vércukorszintet csökkentő gyógyszer vagy az inzulin, de az áfonya gyakori fogyasztása mindenképpen jó hatású lehet az érintettek számára, nem cukrozva persze.

Milyen antioxidánsokat tartalmaz?

Az antioxidánsok olyan, igen sokféle vegyületet tartalmazó növényi hatóanyagok, amelyek gyulladásgátló és szabadgyökfogó képességük révén segítik az emberi sejteket a szabad gyökök roncsolásától, ennek köszönhető számos, már ismertetett jóhatásuk. Az áfonyában a fenolsavak közé tartozó ferulasavat, kávésavat, klorogénsavat és szalicilsav, valamint a flavonoidok közé tartozó flavonolokat (kvercetin, kempferol, miricetin), flavanolokat (katechin, epikatechin) és az antocianinokat (cianidin, delfinidin, malvinidin, petunidin) találjuk meg. 

Nálunk gyakoribb a kékáfonya, de a vörös- és a tőzegáfonyát is érdemes enni, hiszen mindegyik fajta kiemelkedően jó hatású.

Felhasználási lehetőségek

  • Ha meg bírjuk állni, hogy ne két marokra együk frissen, nyersen, akkor belekeverhetjük házilag készített gyümölcsjoghurtba, müzlibe, készíthetünk belőle smoothie-t, turmixot, gyümölcslevest is, vagy éppen áfonyamártást. 
  • A préselt levét is érdemes fogyasztani, feltéve, hogy elég mennyiségben áll a rendelkezésünkre a szezon kezdetén még eléggé borsos árú gyümölcs, hogy jut belőle a házi gyümölcslébe is. 
  • Népszerű az áfonyás muffin is, amit érdemes kipróbálni rostban gazdagabb, teljes őrlésű lisztből is. 
  • Ha tartósítani szeretnénk, főzhetünk belőle lekvárt vagy szörpöt is. A lehető legkevesebb cukrot használjuk, vagy valamilyen cukormentes megoldást alkalmazzunk, különösen, ha cukorbetegség miatt jobban oda kell figyelnünk a hozzáadott cukor mennyiségére. 
  • A nyáron lefagyasztott áfonya télen igazi csemegét jelent, és könnyebb általa átvészelni a friss, nyers gyümölcsökben viszonylag szegényebb hónapokat. Készüljünk erre már most!

Schmidt Judit dietetikus (Youteefool)

2021.07.16.

Share This