DIETETIKUSOKNAK 5. – FIGYELEK ÁM! – AVAGY MINDEN DIÉTA PONTOSAN ANNYIT ÉR, AMENNYIRE BETARTJÁK

A sorozat előző részében megismerkedhettünk a digitális dietetikussal és a virtuális pácienssel – akik mögött hús-vér szakértő és hús-vér beteg húzódik meg, a technológia a biztonságot és a kényelmet szolgálja, az egyénre szabhatóság mellett. A célok és az odavezető út megvan – a dietetikus következő feladata a monitorozás lesz, tehát a páciens tevékenységének és állapotának figyelése.

A dietetikusok, ahogy egyes szakorvosok is, gyakran kérik a pácienst étkezési napló vezetésére. Amíg ezt semmilyen alkalmazás nem segítette, a precízek kivételével mindenki más a „jaj, elfelejtettem!” vagy a „hú, tényleg, azt nem írtam bele, hogy…” kezdetű kihívásokkal küszködött.

Étkezési naplót kézzel (vagy mondjuk egy Word dokumentumban) vezetni időrabló tevékenység. Szegény dietetikus se jár jobban, hiszen számolgathatja utána egyenként, az elfogyasztott fogások mennyiben szolgálták a diétás célokat. Elvégre a beteget mégsem kérhetjük arra, hogy ugyan írja már fel azt is, hogy az adott étel hány kalória, mennyi egység szénhidrát, mennyi só és mennyi folyadék.

Az ALSAD azonban mindenki dolgát megkönnyíti: a mintaétrend (diéta) követése annyi adminisztrációval jár, hogy az étkezési naptárban minden étkezés után a páciens rábök a kis nyílra, amely annyit jelent, hogy „megettem” – és ebből a dietetikus akár már aznap pontosan láthatja nemcsak a napi menüt, de annak tápanyag- és kalóriatartalmát is. A riportokból pedig azt is leszűrheti, hogy a diéta követése hogyan befolyásolta a felhasználó állapotát, laborértékeit, testsúlyát vagy napi vércukorszintjét, szükséges-e tehát állítani a diétán vagy a diétás célokon.

Az automatikusan generált étrend követése szintén nagyon egyszerű – először létre kell hozni az étkezési naptárat (amelyet az ALSAD automatikusan kitölt ajánlott ételfélékkel), aztán ismét a kis nyíllal rögzíteni: „megettem”. A kézzel összeválogatott étrend annyival komplikáltabb, hogy itt már keresni kell a receptek közt, majd figyelni, hogy a megfelelő tartományban maradjon a kiválasztott menü tápanyag- és kalóriatartalma. A dietetikus pedig a másik oldalon „figyel”, és adott esetben üzenetet küld vagy telefonál, ha azt látja, hogy a páciens eltér a számára kijelölt étkezési céloktól.

Simonová Erika dietetikus

2022.05.03.

Share This